Ez a vallás Róma kezdeti időszakában volt jellemző, tulajdonképpen szellemhit volt. Alapja az a megszemélyesítési törekvés volt, ami minden tárgynak lelket tulajdonít. Neve a latin animus=lélek szóból származik.
E korszak isteneinek nem volt konkrét megjelenési formájuk, csak nevük, ami a szerepükre utalt.
A rómát alapító latin földművesek rengeteg istent találtak ki maguknak. Néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül:
Potina, aki a kisgyerekeket megtanítja inni;
Edusa tanította őket enni;
Abeona vezette el őket hazulról;
Adeona ismét hazakísérte őket;
Lares, Penates, a Larvae, a család és a ház védelmezői, a küszöb és a falsarok istenei voltak;
Ceres gabonaisten;
Pomona a gyümölcsök védőszelleme;
Jupiter az égbolt ura, aki később főistenné vált.
Az ősrómai vallásnak családban is fontos szerepe volt. Itt a kultusz központja a családi tűzhely volt.
A ház védelmezői a penates voltak, a házon kívül a lares vigyázott a család tagjaira. Minden családnak külön geniusa volt, aki életenergiáját, testi-szellemi frisseségére figyelt.
A túlvilágról homályos elképzeléseik voltak, de az ősök szellemeit tisztelték, igyekeztek ételáldozatokkal kiengesztelni őket. Ők eleinte jó szellemek(manes), de ha nem foglalkoztak velük, ártó szellemekké(lemures) váltak.
|